Inlay

Mi az inlay (betét)?

Az inlay, más szóval betét egyfajta "tömés", amely a hiányzó fogszövetet pótolja, helyreállítva annak anatómiai formáját, rágóképességét, funkcióját.
A betét két alkalommal készül. Első alkalommal az előkészítés és lenyomatvétel történik, ami a fogtechnikushoz kerül ezután.

Többnyire egy hét alatt elkészül. Ez idő alatt a fogba ideiglenes tömés kerül. A fogtechnikai munka után az elkészült inlayeket az orvos ezután speciális ragasztóval az üregbe ragasztja. Igen tartós és esztétikus pótlás.

 

 

Mikor célszerű alkalmazni?

Akkor célszerű inlayt készíteni, mikor a fogszuvasodás, a fogfelszín két, vagy több részére kiterjedt, illetve az eltávolításra kerülő tömés melletti szuvasodás érinti a fog egy, vagy két, a szomszédos foggal érintkező felszínét. Abszolút alkalmas a régi, nagy kiterjedésű amalgám tömés helyettesítésére, vagy a csücskök pótlására, illetve fedésre gyökérkezelt fogaknál. Nagy előnyének tekinthető, hogy alkalmazásával nagyobb ép fogmennyiség menthető meg. Betétet készíthetünk még esztétikai indokkal (a rágófog elszíneződött, a fog struktúrája veleszületetten hibás), ha a fog alakilag nem megfelelő, ill. rágófunkciója nem kielégítő.
A betéteket hiányzó fogak pótlására is használhatjuk. Ma az elérhető betét típusok közül a funkcionális és esztétikai igényeket, valamint a financiális lehetőségeket figyelembe véve számtalan megoldás kínálkozik.
A betétek egy nagy csoportja magas esztétikai igényeket elégít ki. Műgyantából (Belle Glass, Gradia) és kerámiából (préselt kerámia) készülő inlayek 8-12 évre biztosítanak elégedettséget pácienseinknek. A látható oldalzónában, - rágófogak esetén is - kitűnő megoldás a hiányzó fogrész kiegészítésére, a fogak esztétikus szépítésére, fogak pótlására. Alkalmazásával élethűen utánozható bármilyen fog színárnyalata, egyéni színezettsége, így mosolya harmonikussá, kellemessé válik, fogai egyéni karaktert kapnak. Az általunk alkalmazott esztétikus betétek minősége és pontossága kiemelkedő, rágóstabilitásuk, szájállóságuk hosszú távra kínál megoldást. Arany inlay-t azoknak a pácienseinknek ajánljuk, akik hosszú távú, igényes és tartós megoldást keresnek, kiváló minőségben akár 15-20 évre. A tökéletes széli záródás (a betét illeszkedése a foghoz), a megfelelő rágóstabilitás, szájállóság, a baktériumtaszító képesség mindenképpen e betéttípus előnyeiként sorolhatók fel.
Egyetlen hátrányaként említhető, hogy nem fogszínű, azonban felülete porcelánnal leplezhető. Az ár/érték arányt tekintve kitűnő befektetés. Előnye még, hogy nem vált ki allergiát.

 

Nyitva tartás

  • Hétfő: 9:00 - 20:00
  • Kedd: 9:00 - 20:00
  • Szerda: 9:00 - 20:00
  • Csütörtök: 9:00 - 20:00
  • Péntek: 9:00 - 20:00
  • Szombat: zárva
  • Vasárnap: zárva
Copyright © 2012 Madenta Rózsakert fogászati központ. Minden jog fenntartva.
Támogatja a Joomla! Készítette a Skindrome studio